A „Békés“ a 200 éves jubileumról

A Gyulán megjelenő „Békés“ c. hetilap 1924. junius 11-i számában így számolt be a németváros 200 éves jubileumi ünnepségéről:

A németváros ünnepe.

Pünkösd hétfőjén a gyulai németvárosi polgárok bensőségteljes ünnepséget tartottak letelepülésük 200 éves évfordulóján. Reggel 9 órakor a németvárosi rom. kat templomban szent mise volt, melyet fényes papi segédlettel Brém Lőrinc prelátus-kanonok végzett. A főpap az evangélium után a szószékre lépett s visszapillantást tett a történelmi múltra.

Emlékeztette hallgatóit báró Haruckern György Jánosra, aki őseiket Gyulára telepítette, hogy a törökpusztitás helyén kultúrát teremtsenek. Isten Gondviselése vezette őseiket ide s tartotta fenn őket. Ezért hálájuk legelső sorban Istené legyen, azután a magyar hazáé, melynek fiai testvéreknek fogadták őket. A főpap gondolata emelkedett formában, ihletett szóval s jó akaró szeretettől eltelve utat talált a hallgatók szivéhez.

A szentmise végeztével a népsokaság a templom nyugati oldalán levő kertbe vonult s ahol a zöld galyakkal diszitett emelvény előtt helyezkedett el. Az iskolások énekkara a „Hazádnak rendületlenül” éneklésével nyitotta meg a népgyülést.

Ezután Steib János gyulai német káplán lépett az emelvény előadó asztalához, s a megjelenteket magyarul üdvözölve, történelmi visszapillantást vetett a 200 év előtti Pünkösd hétfőre, midőn először imádták a nemzetek Atyját a német telepesek a lakóhelyükül kijelölt Körös-ágaktól szegélyezett szigeten. Majd bemutatta a népgyülés szónokait dr. Csepregi Imre eleki esperes-plébánost és dr. Scherer Ferencet, kik közül dr. Csepregi Imre német nyelven szólott az egybegyűltekhez. Előadta, hogy a keresztény Magyarország megalapítója Szent István király fiának irott intelmeiben kötelességévé tette trónörökösének, hogy a külföldről bevándorló iparosokat s a nép kultúráját emelő telepeseket vegye védelmébe, mert igy remélte a magyarság nyugati művelődésre való emelkedését. És védni kívánta az alkotmányt adó szent király a betelepülőket, mert mintegy prófétai lélekkel előre látta, hogy a magyarság nehéz harcokban meg fog fogyatkozni s nem tudja betölteni az ország területét. Szent István nyomdokain haladt a magyarság, midőn megbecsülte a német telepeseket, akik nem azzal az érzülettel foglalták el a nekik adott városrészt, mint az Amerikát járó németek, kik megvagyonosodva visszatérnek, mert azt nem tekintik hazájuknak. A magyarországi német telepesek „Hazá”-nak tekintették a magyar földet s egyről sem tudunk, aki vagyont szerezve, visszatért Németországba. Német szorgalommal, szóval, munkával, magyarul érző szivvel szolgálták a régi német települtek a Hazát, melyet szolgáljanak azok utódai is. Komoly, higgadt szavait élénk tapssal köszönte meg a közönség németül értő része.

Dr. Scherer Ferenc a telepítés történeti vonatkozásait fejtegette. Kutatásai szerint a gyulai első települők a báró Harucker György János hívására würzburgi püspökség és mainzi érsekség területéről jöttek 1724-ben, mig a későbbiek Bajorországból. Ezek hatása látszik a gyulai német dialektuson, mely a bajorhoz áll legközelebb.

A telepítésről szóló okmányok a Károlyi levéltárban vannak s reméli, hogy hozzáférve azokhoz, biztos adatok nyomán a németországi rokonokkal összeköttetést lehet találni.

Ez összeköttetés magyar szempontból azért fontos, mert sok megrögzött előítéletet oszlat szét a honi állapotainkról való tájékoztatás. Sok okulást nyújtó magyar beszédét élénk tetszéssel fogadta a hallgatóság.

Steib János káplán hálára buzdította a Józsefváros népét a magyarok iránt, mert azok szerezték e földet, azok védték, azok vére hullása termékenyítette meg földjeiket, melyekből sok helyütt régi felégetett falvak s templomok tégláit, honvédők csontjait hozza felszínre a mélyen művelő ekevas és ásó.

A népgyülés a Himnusz hangjai mellett ért véget.

Az ünneplés délután folytatódott. Német nemzeti viseletben vonultak fel a józsefvárosi temetőtől a városházáig, melynek erkélyéről dr. Csete József polgármester a betelepültek munkás szeretetét, takarékosságát, vallásosságát, mint az utódok részéről is követendő erényeket állította az ünneplők elé, kiket a régi Magyarország visszaszerzéséért folytatott munkára hivott fel.

Délután a Göndöcs kertben népünnepély, az esti órákban műkedvelői előadás volt, melyről anyagtorlódás miatt egyik legközelebbi számunkban fogunk beszámolni. Annyit azonban már most kedves kötelességünk megemlíteni, hogy a németvárosi polgárok történelmi és egyházi ünnepségének nagy sikere Steib János róm. kat. lelkész érdeme.