A „Békésmegyei Hirlap“ a 200 éves jubileumról

A „Békésmegyei Hirlap“ 1924. június hó 12-i számában az alábbi összefoglaló olvasható a 200 éves jubileum eseményeiről:

A Józsefváros 200 éves jubileuma

1724–1924

Pünkösd volt akkor is. A Haruckern uraság nagy szekereiből porosan, fáradtan, hosszú hetekig tartó utazás után testben összetörve, azonban lélekben felüdülve, szebb jövőben bizva szálltak ki a mai Józsefváros németajkú lakosainak ősei kétszáz esztendővel ezelőtt. – Utitarsolyukban az Isten félelmet, a hazaszeretetet és a tisztes munka megbecsülését hozták és ez a három fenséges, magasztos és szent érzés volt az, mely minden bajon, temérdek vészen, kibirhatatlannak látszó megpróbáltatásokon keresztül segitette őket, hogy testben, lélekben, földi javakban és lelki kincsekben megerősödve hálát adhassanak az Úrnak uj hazájuk feltalálásának 200 éves évfordulóján.

Kétszáz év után piros pünkösd napján ünneplőbe öltözött a Józsefváros derék polgársága és az ünnepnap reggelén az Isten házába vitte első útja, hogy hálát adhasson Teremtő Urának azokért a jókért, melyekkel 200 esztendő minden viharában és napsütésében elhalmozta. A Szt.-József templom tágas hajója szüknek bizonyult az ünneplő közönség befogadására. Brém Lőrinc v. püspöki helynök, prelátus-kanonok gyönyörű beszédben ismertette a nap jelentőségét. A hálaadó ünnepi szt.-mise után a templomkertben népgyűlés volt, melynek szónokai dr. Csepregi Imre eleki esperes-plébános, dr. Scherer Ferenc és Steib János német káplán voltak.

A felvonulás délután 2 órakor vette kezdetét. Festői régi viseletben vonultak fel harmonika hangjai mellett a sárga kendős fekete pruszlikos német leányok és asszonyok. A menet a Jókai Mór utcán át a Városháza elé vonult, hol az erkélyről dr. Csete József polgármester mondott lelkes beszédet hangoztatva, hogy a magyarság testvérként vesz részt a Józsefváros ünnepségén és testvéri szivvel viseltetett mindig is a Gyulán megtelepedett és uj hazát lelt német lakossággal szemben. – Történelmi visszapillantást vetett a multra, majd az Ég áldását kérte a jubiláló németvárosiakra.

A menet a városházától ezután a Népkertbe vonult, ahol kezdetét vette a nagyszabású népünnepély. Ember-ember hátán, sehol egy üres pad, csapongó jókedv, a népünnepélyek szokott harsogó lármája, csendes gyenge ostrom a pénztárcák irányában a sok különböző enni és innivalók, valamint szórakoztató huncutságokon keresztül. Az ügyesen megrendezett népünnepély úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben fényesen sikerült.

A szinkörben tartott müsoros előadásból a legteljesebb elismeréssel kell megemlékeznünk. Az előadást vasárnap és hétfőn egyformán telt ház előtt mutatták be és annak sikere oly nagy volt, hogy azt még kedden is meg kellett ismételni. A kellemes meglepetés mindent lenyügöző ereje vett erőt a nézőközönségen, miután mindenki egy a mükedvelők szinvonalán mozgó előadásra számitott és amit kapott az már alaposan meghaladta ezt az átlag mértéket.

Szemet-lelket gyönyörködtető jelenetek gyors egymásutánban peregtek le. Sehol egy észrevehető hézag, sima, gördülékeny előadásban zúgó tapsok között peregnek le az egyes számok. – A rezgő polkát meglepő precizitással adják le a leányok. Mesés hatást ért el Péczely Józsefnek ez alkalomra irt népszinmüve: A honfoglalás. A darab szereplői közül ki kell emelnünk E. Schriffert Erzsébetet, ki meglepő biztonsággal mozgott a szinpadon. Szikes Mártonnal lejtett táncát a közönség megismételte. De a dicséret hangján kell megemlékeznünk az összes szereplőkről.

14 pár táncolta a „Ländler”-t preciz batanulással, bájos, sikkes mozdulatokkal Somogyi Gyuláné okl. tánctanárnő szakavatott kezét dicsérve. Az estély fénypontja a „Nagyanyáink lakodalma” cimű életkép volt. A megjelent diszes publikum szinte elfeledte, hogy szinházban van és tényleg lakodalomban érezte magát. Itt is meglepő biztossággal, rutinnal dolgoztak a szereplők, kik közül ki kell emelnünk Kempf Mátyásnét, Wiszt Józsefnét, Prattinger Mátyásnét, Japport Józsefnét, id. Wittmann Frigyesnét és Molnár Józsefnét. Kitünőek voltak a férfiak is.

A legnagyobb elismerés hangján kell szólnunk Steib János róm. kat. lelkészről, ki az egész ünnepségnek mozgató lelke és irányitója volt. Hónapok hosszú munkájának gyönyörű eredménye volt ez a hármas-est, melynek pálmája elsősorban az övé.

(j. j.)

A „Békés“ a 200 éves jubileumról

A Gyulán megjelenő „Békés“ c. hetilap 1924. junius 11-i számában így számolt be a németváros 200 éves jubileumi ünnepségéről:

A németváros ünnepe.

Pünkösd hétfőjén a gyulai németvárosi polgárok bensőségteljes ünnepséget tartottak letelepülésük 200 éves évfordulóján. Reggel 9 órakor a németvárosi rom. kat templomban szent mise volt, melyet fényes papi segédlettel Brém Lőrinc prelátus-kanonok végzett. A főpap az evangélium után a szószékre lépett s visszapillantást tett a történelmi múltra.

Emlékeztette hallgatóit báró Haruckern György Jánosra, aki őseiket Gyulára telepítette, hogy a törökpusztitás helyén kultúrát teremtsenek. Isten Gondviselése vezette őseiket ide s tartotta fenn őket. Ezért hálájuk legelső sorban Istené legyen, azután a magyar hazáé, melynek fiai testvéreknek fogadták őket. A főpap gondolata emelkedett formában, ihletett szóval s jó akaró szeretettől eltelve utat talált a hallgatók szivéhez.

A szentmise végeztével a népsokaság a templom nyugati oldalán levő kertbe vonult s ahol a zöld galyakkal diszitett emelvény előtt helyezkedett el. Az iskolások énekkara a „Hazádnak rendületlenül” éneklésével nyitotta meg a népgyülést.

Ezután Steib János gyulai német káplán lépett az emelvény előadó asztalához, s a megjelenteket magyarul üdvözölve, történelmi visszapillantást vetett a 200 év előtti Pünkösd hétfőre, midőn először imádták a nemzetek Atyját a német telepesek a lakóhelyükül kijelölt Körös-ágaktól szegélyezett szigeten. Majd bemutatta a népgyülés szónokait dr. Csepregi Imre eleki esperes-plébánost és dr. Scherer Ferencet, kik közül dr. Csepregi Imre német nyelven szólott az egybegyűltekhez. Előadta, hogy a keresztény Magyarország megalapítója Szent István király fiának irott intelmeiben kötelességévé tette trónörökösének, hogy a külföldről bevándorló iparosokat s a nép kultúráját emelő telepeseket vegye védelmébe, mert igy remélte a magyarság nyugati művelődésre való emelkedését. És védni kívánta az alkotmányt adó szent király a betelepülőket, mert mintegy prófétai lélekkel előre látta, hogy a magyarság nehéz harcokban meg fog fogyatkozni s nem tudja betölteni az ország területét. Szent István nyomdokain haladt a magyarság, midőn megbecsülte a német telepeseket, akik nem azzal az érzülettel foglalták el a nekik adott városrészt, mint az Amerikát járó németek, kik megvagyonosodva visszatérnek, mert azt nem tekintik hazájuknak. A magyarországi német telepesek „Hazá”-nak tekintették a magyar földet s egyről sem tudunk, aki vagyont szerezve, visszatért Németországba. Német szorgalommal, szóval, munkával, magyarul érző szivvel szolgálták a régi német települtek a Hazát, melyet szolgáljanak azok utódai is. Komoly, higgadt szavait élénk tapssal köszönte meg a közönség németül értő része.

Dr. Scherer Ferenc a telepítés történeti vonatkozásait fejtegette. Kutatásai szerint a gyulai első települők a báró Harucker György János hívására würzburgi püspökség és mainzi érsekség területéről jöttek 1724-ben, mig a későbbiek Bajorországból. Ezek hatása látszik a gyulai német dialektuson, mely a bajorhoz áll legközelebb.

A telepítésről szóló okmányok a Károlyi levéltárban vannak s reméli, hogy hozzáférve azokhoz, biztos adatok nyomán a németországi rokonokkal összeköttetést lehet találni.

Ez összeköttetés magyar szempontból azért fontos, mert sok megrögzött előítéletet oszlat szét a honi állapotainkról való tájékoztatás. Sok okulást nyújtó magyar beszédét élénk tetszéssel fogadta a hallgatóság.

Steib János káplán hálára buzdította a Józsefváros népét a magyarok iránt, mert azok szerezték e földet, azok védték, azok vére hullása termékenyítette meg földjeiket, melyekből sok helyütt régi felégetett falvak s templomok tégláit, honvédők csontjait hozza felszínre a mélyen művelő ekevas és ásó.

A népgyülés a Himnusz hangjai mellett ért véget.

Az ünneplés délután folytatódott. Német nemzeti viseletben vonultak fel a józsefvárosi temetőtől a városházáig, melynek erkélyéről dr. Csete József polgármester a betelepültek munkás szeretetét, takarékosságát, vallásosságát, mint az utódok részéről is követendő erényeket állította az ünneplők elé, kiket a régi Magyarország visszaszerzéséért folytatott munkára hivott fel.

Délután a Göndöcs kertben népünnepély, az esti órákban műkedvelői előadás volt, melyről anyagtorlódás miatt egyik legközelebbi számunkban fogunk beszámolni. Annyit azonban már most kedves kötelességünk megemlíteni, hogy a németvárosi polgárok történelmi és egyházi ünnepségének nagy sikere Steib János róm. kat. lelkész érdeme.